29.09.2011 | Hungary

Hatalmas siker a StartPro program

Több, mint 1700 diák töltötte le a Creo Parametric-et az indulás óta

Lezárult a 2010-ben májusában meghirdetett StartPro CAD Program első évada. A Program fővédnöki tisztét Prof. Dr. Pálinkás József, az MTA elnöke töltötte be, komoly erkölcsi támogatást nyújtva a kezdeményezésnek.
A Program keretében az S&T díjmentes Creo Parametric (régebbi nevén Pro/ENGINEER) CAD/CAM/CAE szoftvert biztosított a diákoknak, és középiskoláknak, valamint díjmentes oktatást a tanárok számára. A 2,5 millió forint összdíjazású versenyen pedig a diákok összemérhették az időközben megszerzett tudásukat.

A Program sikere minden előzetes várakozást felülmúlt. Több mint 1700 középiskolás és egyetemista töltötte le a Creo Parametric díjmentes Schools Edition változatát és kezdte el az ismerkedést a magyar piac vezető, integrált CAD/CAM/CAE megoldásával. Ipari áron számolva 8,5 milliárd Forintot meghaladó értékű szoftverrel gazdagodtak a magyar diákok és középiskolák.

A Program részeként meghirdetett kétfordulós modellezési versenyben háromfős csapatok indulhattak. Az első fordulóban a környezettudatossággal, a fogyatékkal élő emberek életkörülményeinek javításával és a reál tantárgyak szemléltetésével kapcsolatos modellek készítése volt a feladat. A modelleket a Program szponzorai, a Programban résztvevő tanárok és diákok valamint az S&T munkatársai értékelték. A legmagasabb pontszámot elért csapatok jutottak a döntőbe, ahol izgalmas modellezési feladat várt a csapatokra.

A középiskolai döntőnek a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola, a felsőoktatási döntőnek a BME adott otthont.

A középiskolai verseny győztesei:
1. helyezett
Andrássy Gyula Szakközépiskola, Miskolc, KÉPsZELET csapat
Csapattagok: Milus Thomas, Lehner Márton, Karászi Attila
Felkészítő tanár: Juhász Attila

2. helyezett:
Ganz-Munkácsy SzSzki., Zalaegerszeg, Gépész 2. csapat
Csapattagok: Fülöp Dávid Zsolt, Kovács Péter, Virág Tamás
Felkészítő tanár: Bognár Szilárd

3. helyezett:
Ganz-Munkácsy SzSzki., Zalaegerszeg, Gépész 1. csapat
Csapattagok: Angyal András, Kósa Tamás, Simon Rómeó
Felkészítő tanár: Bognár Szilárd


A felsőoktási verseny győztesei:
1. helyezett
BME, Műszakik Pneumobil Team
Csapattagok: Geiger Dávid, Michl István, Vidovics Lajos
Felkészítő tanár: Farkas Zsolt

2. helyezett:
BME, BME-S csapat
Csapattagok: Bendefy András, Gyöngy András, Jaskó Attila
Felkészítő tanár: Farkas Zsolt

3. helyezett:
Széchenyi István Egyetem, Ellipszis csapat
Csapattagok: Kiss Balázs, Körmendy Ádám, Tóth Péter András
Felkészítő tanár: Dr. Halbritter Ernő

A győztes csapatok és felkészítő tanáraik félmillió forinttal, a második helyezettek százezer forinttal, a harmadik helyezettek huszonötezer forinttal és rengeteg tapasztalattal lettek gazdagabbak.
A díjak anyagi fedezetét a Program szponzorainak hozzájárulása biztosította.

Platina fokozató támogatóként 500.000 Forinttal járult hozzá a díjakhoz a Hewlett-Packard Magyarország és a Sandvik Magyarország.

Arany fokozatú támogatóként 300.000 Forintot biztosított a Gordiusz Alfa, a Hajdu Autotechnika Zrt., a HNS Műszaki Fejlesztő Kft., Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Kutatási és Fejlesztési Központ és a Rába Futómű Kft.

A győzteseknek gratulálunk, minden csapatnak további sok sikert kívánunk!
A Program a 2011-2012-es tanévben is folytatódik. A részletes feltételek az ősz során kerülnek meghirdetésre.
StartPro
Prof. Dr. Pálinkás József a StartPro fővédnöke


Az Andrássy Szki. KÉPsZELET csapata nyerte a középiskolai versenyt


Elektromobil a KÉPsZELET csapattól


A BME Műszakik Pneumobil Team nyerte a felsőoktatási kategóriát


A pneumobil győzelemre segítette a BME-s csapatot